Kézírás vagy gépelés?

Az USÁ-ban van, ahol már nem is oktatnak kézírást, másutt viszont az iskola 19. századi, frontális és korszerűtlen. Mi a cikkek során folyamatosan a 21. századi oktatás mellett teszünk hitet és a digitális pedagógiai módszerek fontosságát vesszük sorra. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni az „arany középútról”. Nem valami ellen fejtünk ki propagandát. Nem gondoljuk, hogy a kézírás, vagy az offline lét elhagyása volna az üdvözendő. Számos kutatás mutat rá a logika és a kreativitás fejlődésének rohamlépteire a korai programozás oktatásával, játékok alkalmazásával. Ugyanakkor más kutatások azt mutatják, hogy a finommotoros készségek fejlesztéséhez elengedhetetlen a kézírás és szabadkézi rajz, és ez a kézügyességen túl még a személyiségfejlődésre is kihat. Továbbá az agyi féltekék közötti pályák kiegyensúlyozását is számos mozgásos feladat segíti. Legutóbb épp a BBC-ben nyilatkozó Robert Kneebone professzor (Imperial Collage, London) jelentette ki, hogy az elmúlt 10 évben észrevehetően romlott a sebész tanulók kézügyessége, aminek a hátterében a mobilhasználati túlsúly áll és a szakember emlékeztetett a manuális feladatok gyakorlásának fontosságára. (A cikk elérhető itt: https://www.bbc.com/news/education-46019429