Sosem késő elkezdeni az IKT eszközök használatának megismerését. Segítenek ebben akkreditált és nem minősített képzések, sőt már távoktatásban is lehetőség van a készségfejlesztésre. Ha úgy érzi, hogy az alapok már mennek, akkor az önfejlesztés mellett speciális továbbképzések, előadások is hallgathatók. Szerveznek kurzust az általános táblakezelési ismeretek elsajátítására, illetve kifejezetten adott szaktantárgyra specializált digitális módszertani tapasztalatszerzésre is. A pedagógusok IKT készségeinek fejlesztését számos hazai és Eu-s pályázat is támogatja, önköltséges kurzusok mellett. Magán és állami cégek is szerveznek képzéseket: az Oktatási Hivataltól az ELTE PPK-n át a Tempus Közalapítványig. Érdemes egy minimum 30 órás képzésen részt venni, hogy elegendő gyakorlással sikerüljön a több alkalom miatt készség szintre jutni. Bemelegítésként a Digitális Tér éves konferenciáját ajánljuk az ELTE szervezésében. Minden évben ősszel kerül erre sor, a Digitális Pedagógus Díj átadásával egybekötve.
Digitális pedagógus képzés
