A több mint 10 éve Nógrád megyében mintaprogramként indított Biztos kezdet (BK) gyerekházak a korai és családi felzárkóztatást célozzák, elsősorban 0-3 évesek kisdedek és szüleik/gondviselőik számára. A program azóta országossá vált és léte 2016 óta törvényi szintre emelkedett. Elsősorban hátrányos helyzetű térségekben biztosítja a minél korábbi fejlesztését a gyermekeknek, ahol nem áll rendelkezésre forrás és lehetőség erre (nincsen ingyenes bölcsőde, családi napközi, fejlesztő foglalkozás). A BK szolgáltatásait a gyerekek egyedül is igénybe vehetik, de szülői kompetenciák elsajátítására is figyelmet fordítanak és támogatást biztosítanak a szülői munkavállalás elősegítéséhez. Adott esetben a szülőknek segítenek az álláskeresésben is és biztosítják a gyermek számára a szakszerű felügyeletet és fejlesztést az állásinterjú alatt, vagy munkavégzés idejére. A gyerekházak komplex szolgáltatásait EU-s forrásból finanszírozza az állam, pályázati felhívások időszakosan megjelennek a létrehozásra és működtetésre.
Biztos kezdet gyerekházak a korai fejlesztésért és felzárkóztatásért
