Beszámoló a második mérföldkőről

EFOP-5.2.2.-17-2017-00015 az.sz.,  «Innovatív megoldások hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok felzárkóztatásában» c. projekt

Beszámoló

A program 2 szakaszában a tevékenység 2 fő területre összpontosult:

  1. a programban megvalósítandó helyzetelemző-kutatás megvalósításához biztosítsa azokat a logisztikai feltételeket, a hazai szakértők munkájának megosztását, amelyekkel alapos, széles körben, úgy a döntéshozók, mind a helyi szakemberek által használható anyag jöjjön létre. Mivel a tervezett 3 kutatás-helyzetelemző, nemzetközi, összehasonlító- a szakértő csapat szerint együtt tudja segíteni a munkájukat, így mindhárom ebben az időben készült el.

2.a megvalósított események-tanulmányutak fő célterülete az Észak –Magyarországi régió volt, szakmai célja pedig az volt, hogy:

  • azokat a megoldásokat tanulmányozza, amelyek a jövő gondolkodását segítik a környezettudatos, egészségvédő programok adaptálásával;
  • a Tanodai gyerekek iskolai sikerességét, egyéni boldogulását segítő technikák már sikeresen alkalmazott modelljeit elsajátítsa az otthoni alkalmazás céljából

Ennek érdekében 2 tanulmányutat és 2 műhelymunkát valósítottunk meg:

2018.08.19.-2018.08.20., Eger, Greenside Környezetvédő Egyesület, Tanulmányút

2018.08.28., Eger, Mozaik Tanoda, Tanulmányút

2018.08.21. Műhelymunka, Noszvaj-POCEM, Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület

2018.10.28. Mindszentgodisai Tanoda, Műhelymunka

Műhelymunka, 2018.08.21., Noszvaj, POCEM

A műhelymunka lényegi helyszíne aFarkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület által működtetett POCEM volt, a Noszvajtól mintegy 10 km. található egykori barlanglakás telep az Észak-Magyarországi régióban, amely ma elsődlegesen művészeti alkotótelep, turisztikai látogatóhelyként jövedelemforrás a hátrányos helyzetű, roma emberek számára, akik oktatóként is részt vesznek a programokban.

Az elmúlt évek során kapcsolatok szövődtek hazai és külhoni művészekkel, művészeti alapítványokkal. Nemzetközi szimpozionok keretében a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvánnyal, a kolozsvári Babes – Bolyai Egyetem képzőművész hallgatóival, a pozsonyi Művészeti Egyetem Fotográfia Tanszékével, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász Tanszékével működtek együtt.

A műhelymunka résztvevői számára az alábbi területek feltárása jelent meg  célként:

  • a múlt szegénységének helyszíne hogyan válik értékké a 21. sz. emberének, hogyan válik szimbólumává az ember és környezete együttműködésének?
  • a POCEM hogyan ad teret a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésének?
  • a megismert tapasztalatokat hogyan tudjuk mi a programban használni a környezeti nevelés területén?

Tapasztalatok, adaptálható felületek:

  • A POCEM fenntartása, működtetetése, a különböző csoportok számára programok megvalósítása hozzájárul a környezettudatos, gyakorlati tudás megszerzéséhez.
  • a szegény ember múltbéli „kényszermegoldása”, hogy a tufába faragja házát mára értékké vált abból a szempontból is, hogy ezzel a praktikus, környezetkímélő térhasználatot taníthatjuk a felnövekvő generációknak
  • a program által használt, tabletekre kidolgozott oktatási anyag bővülhet egy virtuális városépítő programmal, amelynek során a tanulók anyag, matematikai, biológiai ismereteket tanulhatnak nagyon kreatív módon.

 

Tanulmányút, 2018.08.28., Eger, Mozaik Tanoda

A program nemzetközi szakértői az egri Mozaik Tehetséggondozó Tanoda munkáját tanulmányozta az Észak-Magyarországi régióban.

Célunk az volt, hogy megismerjük és megtanuljuk azokat a módszereket, amely célok mentén a Tanoda készség és személyiségfejlesztő programjai megvalósulnak:

  • a tanulók erősítése abban, hogy a tudás érték
  • a tanulók segítése abban, hogy higgyenek önmagukban, legyenek önálló gondolataik, gondolkodjanak logikusan és kreatívan, ne ijedjenek meg a lehetőségektől, hanem éljenek vele

Mindezek érdekében nem csak tantárgyi fejlesztés van, hanem tanulástechnikai fejlesztés is és nagyon sok indirekt, játékos foglalkozás.

A programban résztvevőket a vezető Novák Katalin tájékoztatta, továbbá minden ország szakértő csapata megkapta a Tanoda egyik fejlesztő Kisokosát is.

Tapasztalatok, adaptálható felületek:

  • a tanulók önbizalom, büszkeség építése a személyiségfejlesztő foglalkozásokon
  • tanulástechnikák, gondolkodás fejlesztés játékos tanítása
  • játékos csapatépítés lehetőségei a tanodában
  • a szociális különbözőségek áthidalása, szeretet, megértés tanítás
  • a gyerek-felnőtt párbeszéd, megértés módszereinek alkalmazása

 

Tanulmányút 2018.08.19.-2018.08.20., Greenside Környezetvédő Egyesület, Eger

A program nemzetközi csapata az egri székhelyű Greenside Környezetvédő Egyesület munkáját tanulmányozta az Észak-Magyarországi régióban

Az Egyesület kiemelt feladatának tekinti a természeti és az emberlakta környezet aktív óvását, tudatos, felelősségteljes használatát

Tapasztalatok, adaptálható felületek:

  • egészséges életmód, étkezés, mozgáskultúra fejlesztése a Tanodában
  • környezettudatos fejlesztés a mindennapokban, különös tekintettel a tudatos vásárlásra és a szelektív szemétgyűjtésre
  • a szűkebb és a tágabb környezetünk iránti felelősség fejlesztése.

 

Műhelymunka Eger, Hotel Korona, 2018.08.27.

A Műhelymunka 2018.08.27.-én valósult meg, átfogó elemzésnek adott teret az elvégzett munkában a nemzetközi és hazai szakemberek részvételével:

1.a nemzetközi és hazai szakemberek áttekintették, elemezték a tanulmányutak tapasztalatait, jellemzően azokat a területeket, amelyek alkalmasak arra, hogy a programban résztvevő Tanodák vagy Tanoda jellegű intézmények adaptálják azokat a:

  • – környezeti kultúra fejlesztése, ide értve az otthoni környezet védelmét és fejlesztését, a környezetvédelem kicsi településre vagy kisebb városi egységre tehető minőségeit,
  • – a kreatív, alkotó foglalkozások fejlesztéseaz új környezet védelmi szempontok figyelembe vételével
  • – a nemzetiségi-cigány kultúra tárgyi örökségének beépítése a gyakorlati használatba és ennek megvalósíthatósága
  • – a tanodai tanulók egyéni fejlesztésének új módjai, különös tekintettel a kreativitás, önbizalom, magabiztosság fejlesztésére, a csapatmunka fejlesztésére, a szülőkkel való kapcsolatrendszer bővítésére.
  1. A programban készülő tanulmányok eddigi anyagainak áttekintése, elemzése, javaslatok megfogalmazása
  • – Helyzetelemző elméleti kutatás és ajánlás a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó, a magyarországi konvergencia-régióban működő tanodák és más tanoda-jellegű szervezetek (nem köznevelési intézmények) számára
  • -Nemzetközi, jó gyakorlatok kutatás. A hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok felzárkóztatását célzó programok eredményességének növelésére alkalmas innovatív módszerek és legjobb nemzetközi gyakorlatok megismerése, különös tekintettel a nem-formális oktatásra, valamint a digitális eszközök felhasználásával megvalósuló gyakorlatokra és módszerekre.
  • -Összehasonlító, feltáró és igényfelmérő tanulmány. A hátrányos helyzetű gyerekek,

fiatalok felzárkóztatásának, módszereinek es eszközeinek feltárása Magyarország,

Románia, Szlovákia területén.

Műhelymunka 2018.10.28., Mindszentgodisai tanoda, Mindszentgodisa

A Tanodát a Mindszentgodisáért Egyesület működteti 4 éve. A Tanoda tanulói a településről érkeznek. A Baranyai Hegyhát zsáktelepülési, hátrányos helyzetűek. A szakmai sikerességét annak köszönheti, hogy a helyben működő háttérintézmények- Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Általános Iskola, Önkormányzat- segíti munkájukat. Az egyéni és csoportos fejlesztések mellett nagy figyelmet fordítanak a roma kultúra ápolására is, zene és táncoktatással.

A Mindszentgodisai Tanoda adott teret a hazai és a nemzetközi stáb közös műhelymunkájának, amely:

  • a program keretében elkészült 3. db. Tanulmány- helyzetelemző, nemzetközi, összehasonlító- anyagának megvitatása, alkalmazhatóságának területei különös tekintettel a
  1. a tanodai készség és képességfejlesztő munkára, az egyéni fejlesztés kulcsfontosságú szerepére
  2. a Tanoda pedagógiai programjának bővítésére abban a tekintetben, hogy az iskola és egyéb oktatási intézmények gyakorlatilag előkészítői a későbbi munkavállalói szerepkörnek
  3. a nemzetközi , hasonló intézményekkel való együttműködésre
  • összefoglalta és elemezte az eltelt időszak munkáját
  • meghatározta a következő programidő tevékenységét